Big Buddha Phuket Wat Chalong
Mint a bevezetőben már olvastátok, a Big Buddha szobor Phuket déli részén található, pontosabban Karon és Chalong közötti hegyvonulat tetején. Gazdaságosan úgy látogatható, ha a turistákat nem csak a Big Buddha szoborhoz, hanem utána még Phuket leghíresebb templomaihoz is elszállítjuk, hiszen a magyar programirodától meg kell kerülni a hegyet. Ha pedig vallás és kultúra, akkor már legyen két különböző stílus és eltérő terület a vendégek számára. Így a Buddha hegyen töltött egy óra elteltével, körülbelül 10 perces fuvar után a Wat Chalong ( chalongi templomok ) következnek egy újabb másfél órában. A két időpont kompenzálható, vagyis bármelyik területen töltött időszak, lehet több vagy kevesebb a másik rész rovására vagy javára.
Elhelyezkedés és bemutatás.
Phuket sziget déli részén egy 400 méter magas hegyen épült, vagyis még ma is épül. Sokan mondják, hogy Phuket legmagasabb pontján, de ez nem igaz.
A hely kiválasztásánál nem a magasság dominált, hanem hogy a legtöbb helyről látható legyen.
Ez sikerült is, ugyanis Phuket várostól kezdve Korall, Bon, Racha, Koh Yao Yai, stb.
szigetekről is láthatjuk és persze egész Dél-Phuketről. A szobor 45 méter magas, belseje templom lesz.
Vagyis kifejezetten az ősi meditációs gyakorlat megőrzése és tanítása fog történni benne.
Most amikor a sorok íródnak, kissé lejjebb, még ideiglenes templom (gyakorlatilag, hatalmas fészer) funkcionál,
de ez a jövőben meg fog szűnni és helyére több kis épület fog épülni.
Mikrobuszos program
Privát Mikrobuszos fakultatív program
Csak magyar vendégek részére
A programon nem vehet részt külföldi (nem magyar) személy amennyiben nem magyar utassal együtt érkezett
Részletes magyar nyelvű bemutatóval
Prospektus ár
Kedvezményes árRászletes magyar információProgram bemutatása