Phuket sziget – Bon sziget – Phuket sziget hajós program (magyar)


Bon sziget, két ajánlott alternatívában használható. Az egyik, amikor a turista egy lakatlan szigetet szeretne felderíteni, feltérképezni, a másik verzióban pedig egy olyan beachen kikötni, amin van egy ócska kis kifőzde, néhány szék, napágy stb. Phuket szigetről a turistákat erre az utóbb említett partra szállítják és mi pont ezért a további, elszeparált, hat kis partot ajánljuk. A kis beacheket erdei szűk kis ösvények kötik össze, amiket alig lehet látni helyenként, hiszen a sziget ezen területén nem jellemzőek a turisták és a Phuketen élő személyek sem. Bon sziget körül a tenger tisztának mondható, de a víz alatti látótávolság nem annyira jó, mint a Korall sziget esetében.

Elhelyezkedés és bemutatás.

A Bon sziget, Thaiföldön, Phuket mellett található. A lakatlannak nevezhető szigetre néhány perc alatt el lehet jutni hajóval. Ezért ezt a fakultatív programot azoknak a vendégeinknek ajánljuk, akik nem egész nap hajózni szeretnének, hanem minél több időt eltölteni magányosan. A szigeten több kis eldugott part is található, mindegyikről mindent megtudsz Karon beachen a Magyar Centrumban. A fakultatív program magán hajóval történik. Minden nap indítható. Maximális létszám: 8 fő/hajó esetén 400 baht/fő a szárazföldi transzferekkel együttesen.

Mi éppen ezért a Bon szigetet sokkal inkább fürdésre és felfedezésre, mint búvárkodásra kínáljuk. Ez a fakultatív program is a magyar programirodától indul 10:00 -kor és pontosan úgy mint a magán Racha és a Korall sziget esetében is, mikrobuszos transzferrel kezdődik. Majd pedig a longtailboat-ba történő beszállás után kb. 15 perc hajózás történik. Az utasokat arra a partra juttatjuk el, amelyiket itt a programirodában egy részletes bemutatás után választottak. Innentől kezdve a hajó visszajön Phuket szigetre és délután háromnegyed négyre megy vissza, hiszen négy órakor már várja a kocsi Phuket szigeten az utasokat. A Bon szigetre történő megérkezéstől a távozásig mindenki azt csinál, amit akar, ezzel erős kontrasztot teremtve a szervezett hajókirándulásokhoz képest, amin a tursita mindig koordinálva, van de legalábbis rövid időpontokhoz kötve. A Bon sziget ösvényeiről és partjairól térkép nem létezik, mi viszont drón kamerával elkészítettük ezt és mint sok más egyedi információ, ez is megtalálható a Thaiföldi Magyar Központban az alsó szinten a programirodában. Ezt mi minden esetben a kirándulás indulása előtt a résztvevőknek megmutatjuk és további hasznos információkat is átadunk. A Bon sziget hajós program ára a szárazföldi transzferekkel együtt, 400 baht/fő. Hogy tudja elérni a programirodánk ezeket az alacsony árakat, ha 8-10 kilométer taxival vagy tuktukkal kerül 400 bahtba? -kérdezik a turisták. Természetesen úgy, hogy nem egyesével indítjuk az utasokat, hanem az iroda 8 fős kis csoportokra rendezi a vendégeket. Persze sok-sok trükk és rutin segíti még utasainkat a költséghatékony és élménydús nyaraláshoz, de ezeket továbbra is szeretnénk megtartani, hogy a Ran Tour Hungary (magyar nyelvű) programiroda minden esetben és mindenkinek többet és jobbat tudjon adni, mint az Phuket szigeten bárhol és bárhonnan elérhető lenne. THAIFOLD@PHUKET.HU



Longtail Boat

A behajózás a szigetre longtail boat (seprűmotoros hajó)-val történik

Csak magyar vendégek részére

A programon nem vehet részt külföldi (nem magyar) személy amennyiben nem magyar utassal együtt érkezett

Részletes magyar nyelvű bemutatóval

฿ 400 az ár létszámfüggő

Saját vendégeknek

  • Kedvezményes ár
  • Rászletes magyar információ
  • Program bemutatása
฿ 400 az ár létszámfüggő

Külsős utasoknak

  • Kedvezményes ár
  • Rászletes magyar információ
  • Program bemutatása
฿ - A program nem foglalható külföldi (nem magyar utasok) számára

Prospektus ár

  • Kedvezményes ár
  • Rászletes magyar információ
  • Program bemutatása